2016-ban nagy értékű ingatlaneladásokról döntött a budakalászi önkormányzat. A Mályva és a Ciklámen utca találkozásánál fekvő egykori park (1294/6 hrsz) is az eladásra szánt ingatlanok között volt.

A park helyén hamar 12 lakásos lakópark épült. Az akkori képviselő testületi többség annyiért adta el, hogy a telek árából a legkisebb lakást sem lehetett volna megvenni.

Az eladást próbáltuk megakadályozni, de nem sikerült. 2018. májusában egyesületünk alapító tagjai közül néhányan magánszemélyként közérdekű bejelentést tettek az Állami Számvevőszéknél az eladáskor vélelmezett visszásságok miatt. Az volt a cél, hogy a hatóságok járjanak utána a feltett kérdéseinkre adható válaszoknak.

Az Állami Számvevőszék a rendőrséghez továbbította a bejelentést, de a 13100/1137/2018.bü ügyszámon indult nyomozást rövid idő múlva megszüntették. A bejelentők panasza nyomán az eljárást felügyelő Szentendrei Járási Ügyészség hatályon kívül helyezte (B.705-4/2018 EMI alszám:5.) a Váci Rendőrkapitányság nyomozást megszüntető határozatát, de az új eljárás eredményéről már nem adtak tájékoztatást.

2019-ben, a korábbi bejelentés tartalmát részben megismételve, a 2011 Környezet- és Értékvédő Egyesület megkereste az Állami Számvevőszéket a Budakalász Kálváriadombján (4203, 4204 és 45 hrsz) egykor szintén önkormányzati tulajdonú telkek eladása körülményeinek tisztázása érdekében. Az Állami Számvevőszék ezt a bejelentést is a rendőrséghez (Pest Megyei Rendőr-Főkapitányság) továbbította, ahol az eljárás a mai napig tart (száma 13000/539/2019.bü), erről nemrég adtunk tájékoztatást.

A Mályva park eladása kapcsán indult eljárásról azonban nem rendelkezünk információval. Mi történt a Mályva park eladásakor?

  • egy nemzeti vagyonba tartozó telek eladásáról beszélünk, ahol Budakalász a lehető legrövidebb szabályos (vagy akár már nem is szabályos 14 napos) határidőt adott az ingatlan értékesítésére;
  • két vevőjelölt jelentkezett, mindketten azonos címre voltak bejegyezve;
  • majd az éppen elfogadható, vagyis a minimális nettó árhoz készített értékbecslést 110 ezer forinttal meghaladó áron érkezett ajánlatot elfogadta az akkori képviselő-testület;
  • és végül a tulajdoni lapra már nem a pályázaton nyertes cég került rá, hanem addigra előkerült a háttérből az eredeti pályázó főnökének a családja. Ráadásul úgy, hogy a korábbi nettó 39,89 millió forintos értékbecsült ár helyett a pályázó hónapokkal később csak nettó 31,496 millió forintot fizetett. Állítólag az értékbecslő elírása miatt történt mindez, de a képviselők 2016 nyarán akkor is olyan előterjesztésről szavaztak, amelyben a magasabb ár szerepelt.

Az ügy körülményei igen tanulságosak, az Index  részletesen feldolgozta.

Mivel jelentős közérdek fűződik az ingatlaneladás körülményeinek tisztázásához, az illetékesek segítségét kértük az eljárással kapcsolatos tájékozódáshoz. Amint válasz érkezik, közzétesszük.

 

A park helyén hamar 12 lakásos lakópark épült.
Az akkori képviselő testületi többség annyiért adta el,
hogy a telek árából a legkisebb lakást sem lehetett volna megvenni.