Kedves Barátaink, Támogatóink!

2019 októberében a budakalásziak bizalmat szavaztak a 2011 Egyesületnek. Azt akarták, hogy az országos pártpolitikától független, tisztakezű vezetői legyenek Budakalásznak, akik a közösség érdekeit az üzleti és a magánérdekek elé helyezik.

Ígéreteink betartásáért mindent megtettünk, ami rajtunk múlt, így sikerült új, fenntartható alapokra helyezni Budakalász fejlődését. Kiadványunkban összefoglaltuk az elmúlt négy és fél év erőfeszítéseinek eredményeit. Az újságot digitális formában itt olvashatja el: megnyitás.

A feladat ezzel még nem ér véget, hiszen az előkészített terveknek csak egy részét tudtuk megvalósítani, sokat kell dolgozni azért, hogy Budakalász még szebb és élhetőbb legyen. Elsősorban emiatt szeretnénk folytatni a munkát.

Ugyanakkor azt is látjuk, hogy a közösség érdekeit szem előtt tartó működésünk magánérdekeket is sértett. Emiatt az idei választáson nagy erők mozdulnak meg, hogy visszafordítsák a változásokat. Mi azonban nagyon nem szeretnénk, ha visszatérnének a régi, jól beolajozott kapcsolatrendszerek, veszélybe sodorva az eddigi eredményeket.

Látjuk a lehetőségeket, ugyanakkor a veszélyeket is. Érezzük, hogy nagy a felelősségünk abban, milyen irányban fejlődik Budakalász. Csapatunkban van tudás, erő és lelkesedés a munka folytatásához. Ahhoz, hogy az önkormányzati választáson meg tudjuk mutatni az általunk képviselt értékeket, el kell juttatnunk az üzeneteinket Budakalász lakóihoz. Ehhez kérünk most segítséget.

Pénzügyeink nyilvánosak, ebben is igyekszünk példát mutatni. Az idei választási kampányunk tervezett költségvetése bruttó 2 900 000 Ft. Ez csak dologi kiadásokat takarja, hiszen tagjaink és szimpatizánsaink mindannyian önkéntesen dolgoznak, szabadidejüket ingyenesen áldozzák az egyesületi munkára.

Tervezett tételek Költség
Nyomtatott kiadványok 700 000 Ft
Hirdetőtáblák, plakátok 1 750 000 Ft
Online kommunikáció 300 000Ft
Rendezvények 150 000Ft
Összesen 2 900 000 Ft
Egyesület induló forrás 1 100 000 Ft
Adománygyűjtési cél 1 800 000 Ft

 

Adománygyűjtés állása: 100%

A költségek bő egyharmadát az egyesületi tagok által befizetett tagdíjak és támogatások fedezik. A sikeres kampányhoz 1 800 000 Ft támogatásra van szükségünkMost minden segítség nagyon számít. Amennyiben lehetősége van anyagilag is támogatni a munkánkat, adományát az alábbi számlaszámra utalhatja:

2011 Környezet- és Értékvédő Egyesület
16200010-10096015
Magnet Bank Zrt.

A vonatkozó jogszabályok értelmében csak magánszemélyek adományát tudjuk elfogadni. Nem fogadhatunk anonim adományokat, de az adományozók adatait bizalmasan kezeljük, azokat semmilyen felületen nem tesszük közzé.

Köszönjük!

A 2011 Egyesület elnöksége és csapata