Már reggel nyolctól hatalmas volt a sürgés-forgás a Faluház udvarán, sorra érkeztek a szakácsok, kukták, szorgos kezű kicsik és nagyok.
A 2011 csapata is nagy késcsattogtatások közepette vívta kíméletlen harcát marha- és sertéscombokkal, hagymával, paradicsommal, paprikával, krumplival. Hamar a bográcsban rotyogott a pörköltalap Lukácsovics András szigorú felügyelete mellett.
Kóder Gyuri még otthon kisütötte a fánkokat, így azt előételként tudtuk tálalni – mire a pincepörkölt elkészült, a desszertből már csak mutatóba maradt.
A legnagyobb várakozás Nagel István saját készítésű és helyben frissen csapolt söreit övezte. Kölsch- és szűretlen búza, később némi pils típusú nedű került a poharakba, ami nem csak a nagy meleg hatására vált a Kóstoló egyik kedvencévé és díjazott termékévé. Ahogy azt egy nagyon-nem-sörös tagtársunk mondta: „ha a boltban ilyen söröket lehetne kapni, lehet, hogy rászoknék!”
Sok 2011-es tagtársunk és a városi képviselőink legtöbbje is megjelent a vasárnapi forgatagban, ahol egyúttal a frissen nyomdából kikerült, Félidő című kiadványunkat is bemutattuk. (Ha nem kaptál, ne aggódj, alighanem még a héten eljut a postaládádba és megtalálhatod majd honlapunkon is!)
Mindenek felett is legjobb volt a közös munka, a kiváló hangulat, hogy együtt volt a csapat és a város apraja-nagyja. Jövőre is itt leszünk!
Köszönet és elismerés a szervezőknek, a Faluház munkatársainak a három napos kemény munkáért!