2 lakásos ikerházak épülnek az Omszk-tó partján. Az összesen 4 lakás egy olyan telken kerül kialakításra, mely kapcsán Pál József főosztályvezető az eladást tárgyaló bizottsági ülésen elmondta, hogy “Maximum 3 lakásos társasház épülhet ott. Eddig 4 lakásos társasház volt építhető, de a HÉSZ szigorodni fog és 10 négyzetméter hiányzik a telek méretéhez, hogy 4 lakás épülhessen.”
Az 1190 négyzetméteres telket 50 millió forintért vásárolta meg a cég, mely saját bevallása szerint eddig több mint 130 lakást/házat épített városunkban; Kálvária 30, Klenity 23, Hajnal 22, önálló 60. A telket az Önkormányzat 2019 februárjában hirdette meg, egyetlen cég jelentkezett be érte, s nem is vártak sokáig, 2019 április 2-án meg is született a határozati javaslat, hogy a telek a már jól ismert cégé.
Az alábbi képen még egyben a terület a Helyi Építési Szabályzatban: még nincs megosztva telek, a sarkon lévő bérlők használták, az ő hátsó kertjük volt.
Az ügyben az alábbi kérdéseket juttatjuk el az Önkormányzatnak:
- Tudnak-e róla, hogy a telken, ahol csak 3 lakás lenne kialakítható, 4-et terveznek létrehozni
- Ha tudnak erről, esetleg engedélyezték is ezt, akkor milyen jogszabályi alapon történt ennek engedélyezése?
- Budakalász költségvetése szerencsére stabil, miért van szükség újabb és újabb telkek értékesítésére, mikor a város intézményei jelenleg is zsúfoltan működnek? Tudjuk, hogy minden egyes új ház új autókat, háztartásonként legalább egyet, de sokszor kettőt jelent pluszban a város útjainak, melyek már most is zsúfoltak, egyre több időszakban élhetetlenek.
A korábbi Mályva utcai telekeladás kínos részletei a következő cikkben olvashatók. Ez azért kívánkozik ide, mert ugyanaz az érdekeltség épít azóta is házakat Budakalászon, s mint látható, most is kérdéses körülmények között. Az Index cikkhez