Budakalász és Szentendre azonnali egyeztetést kértek.

A szilveszter napján megjelent 725/2020. (XII. 31.) Kormányrendelet nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá minősíti a Lupa-tó melletti budakalászi és szentendrei partszakaszokra tervezett magánberuházásokat.

A kormányrendelet mellékletében szereplő ingatlanokra úgy lehet szállodát, szórakoztató, sport- és szabadidőközpontot, illetve vendéglátóhelyeket elhelyezni, hogy az építtetőknek a kormányrendeletben előírt szabályokat kell betartaniuk az eddigi országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Kormányrendelet (OTÉK), és a helyi építési szabályzat vonatkozó előírásai helyett ott, ahol ezen szabályok eltérnek egymástól. Miután az érintett önkormányzatokat a kormányrendelet előkészítésébe nem vonták be, Budakalász és Szentendre polgármesterei azonnali egyeztetést kezdeményeztek a beruházóval.

A Magyar Közlönyben megjelent rendelet mellékletében felsorolt ingatlanok legnagyobb megengedett beépítettsége a budakalászi oldalon egy kis területrészen megváltozik: 20 százalék helyett 25 százalékra nő, de a zöldfelület legkisebb megengedett mértéke a vonatkozó budakalászi szabályozással egyezően továbbra is 50 százalék marad. Az épületek – szálláshelyek, sport- és szabadidős építmények, szórakoztató- és vendéglátóhelyek – magassága, az eddigi előírást kissé szigorítva, 10,5 méterről 10 méterre csökken. A vízfelületre ezek a paraméterek nem értelmezhetőek, a több hektáros tófelület azonban az eddigi 3 helyett 5 százalékban speciális úszóházakkal beépíthetővé vált. Azóta megjelent a kormányrendelet indoklása,  amiből kiderül, azért is nyilvánították nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű projektté a Lupa-tónál zajló beruházásokat, mert azoknak köszönhetően jelentősen javulhat a tó jelenleg csak szezonális működése, illetve „15-20 fő éves alkalmazása válik szükségessé”.

A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek minősített ingatlanfejlesztésről Budakalász és Szentendre vezetői január közepén tárgyaltak a Lupa Strand Kft. tulajdonosaival. A budakalászi találkozón Gerendai Károly, a Kft. társtulajdonosa elmondta, hogy tavaly a Lupa-tónál tervezett, de a járvány miatt 2021 májusára elhalasztott Úszó Európa Bajnokság nyíltvízi versenyei okán szükséges beruházások és a parkoló tavaly tavasszal még függőben lévő hatósági engedélyezésének egyszerűsítése és gyorsítása érdekében kérték a nemzetgazdasági szempontból kiemelt státuszt (a parkoló területe végül nem került a rendelet hatálya alá, így az ott folyamatban lévő eljárásokat az új szabályok nem befolyásolják). Gerendai Károly hangsúlyozta, hogy továbbra sincs szándékukban sem nagyszabású építkezésbe kezdeni, sem jelentősen nagyobb mértékű használatot eredményező, akár környezetvédelmi, akár a környező lakosság nyugalma szempontjából jobban terhelő tevékenységet folytatni. Fejlesztéseikkel elsősorban a szezonalitás hátrányait próbálják kiküszöbölni és ezáltal üzletileg sikeresebb működést remélnek. Jelenlegi terveikben egy új kerékpáros bejárat megnyitása, a Lupa-tó mederkotrása, egy strandsport pálya befedése, valamint két kisebb vendégház és néhány horgászstég megépítése, illetve a meglévő szolgáltatásaik karbantartása, fejlesztése szerepel csupán.

Budakalász és Szentendre vezetői jelezték, hogy mindkét város kifejezetten igényt tart arra, hogy a területén tervezett ingatlanfejlesztésekről előzetesen értesüljenek és azokat véleményezzék annak érdekében, hogy a Lupa-tó körüli fejlesztések egységes elvek és szabályrendszer alapján történjenek.

A beruházók erre ígéretet tettek, a felek rendszeres közös szakmai egyeztetésekben állapodtak meg.

(forrás: www.budakalasz.hu)