Tisztelt Budakalásziak!

A 2011 Környezet- és Értékvédő Egyesület kifejezetten helyi közösségi érdekek képviseletére jött létre, országos politikai pártoktól függetlenül működik. Egyesületünk a közelgő országgyűlési választás kapcsán sem kíván állást foglalni egyik párt, illetve jelölt mellett vagy ellen.

Ugyanakkor tagjainkat és a budakalászi lakosokat arra buzdítjuk, hogy fordítsunk időt a jelöltek és programjaik megismerésére, majd pedig minél nagyobb számban vegyünk részt az április 3-i választáson. A helyi közéletben aktív lokálpatrióta egyesületként a jelöltek programjaiból a városunkat érintő elképzelésekre különösen kíváncsiak vagyunk.

A 2011 Egyesület a kampány során is tartózkodik az országos politikai ügyekben történő állásfoglalástól. Ugyanakkor természetesnek tartjuk, hogy tagjaink és szimpatizánsaink véleményt nyilvánítanak a pártok és jelöltjeik programjával kapcsolatban, de kérjük, hogy ezt magánemberként, a 2011 Egyesülettől függetlenül tegyék.

Minden budakalászi polgárt arra kérünk, hogy mutassunk példát, a kampány felfokozott hangulatában is őrizzük meg egymás iránti tiszteletünket, hogy az esetleges véleménykülönbségek ne rombolják emberi kapcsolatainkat, városunk közösségét.

 

Budakalász, 2022. január 20.