Június közepén önkéntes faöntözési program indult Budakalászon, amelyet a Világeleje közösség hívott életre az önkormányzat támogatásával. A cél az, hogy ne szomjazzanak a fiatal fák a nyári hőségben, ezért az Omszk parkban több mint 250 fát regisztráltak egy alkalmazás segítségével, hogy követni lehessen, éppen hol van a legnagyobb szükség öntözésre. A július 21–22-i hétvégén a budakalászi önkéntes tűzoltók is a kezdeményezés mellé álltak, a Világeleje csapata július 8-án pedig egy közös, zenés, batyus piknikkel egybekötött locsolásra várja a környezetükről gondoskodni kész lakókat.

Közösségi összefogás a még zöldebb környezetért 

Június 15-én, hétfőn valami egészen különleges indult el az Omszk parkban és környékén: a fák védelmében aktívan tevékenykedő Világeleje közösség szervezésének, a lakossági összefogásnak és az önkormányzat támogatásának köszönhetően alig néhány óra alatt megközelítőleg 100 fának készítettek mulcsárkot dolgos kezek. A munka azóta sem állt meg: a parkban tájékoztató táblák és kihelyezett locsolóvödrök emlékeztetik a sétálókat a gondoskodás fontosságára, a környéken pedig már lépten-nyomon friss mulcsárkok jelzik, hogy a mennyien szívükön viselik közös környezetünk sorsát.

A képre kattintva további információk tudhatóak meg a közösségről és küldetéséről.

A zöldítő csapat a munka megkönnyítésére digitális segítséget is igénybe vesz: a parkban és a környező utcákban eddig összesen 252 fiatal, még aktív öntözést igénylő fát regisztráltak a Beeco okostelefonos alkalmazásba, így bárki percrekészen ellenőrizheti, melyik növénynek van a legnagyobb szüksége egy frissítő zuhanyra.

Minden felajánlott segítség jól jön

A július közepén indult akcióban a 2011 Egyesület lelkes kis csapata is szerepet vállalt, majd a kezdeményezés július utolsó előtti hétvégéjén újabb lendületet kapott, amikor a Budakalászi Készenléti Önkéntes Tűzoltó és Önkéntes Mentőszervezet Egyesülete (Kalász ÖTE) tagjai is beálltak a projekt mögé: az önkéntes lánglovagok megmutatták, hogy a helyi zöldfelületek megóvásában is partnerek, és jelenlétükkel nagyban hozzájárultak a fák vízellátásához.

De mi az a Locsolóvacsora?

Hogy a hasznos munka igazi közösségi élménnyé is váljon, a Világeleje Közösség július 8-án, szerdán este Locsolóvacsorát szervez! A terv egyszerű: nagyjából másfél óra alatt közösen megöntözni az Omszk park 165 fiatal fájának egy részét, hogy legyen esélyük túlélni a nyári aszályt. A jól végzett munka után pedig leheveredni a fűbe egy hangulatos, batyus piknikre!

Mikor? 2026. július 8., szerda,20 óra

Hol? Budakalász, Omszk park

Találkozás: 20 órakor a Halőrház előtt

Mire van szükség?

  • A locsoláshoz: 1-2 vödör (egy alaposan kimosott, üres festékes vödör tökéletesen megteszi) és egy kényelmes kesztyű, hogy a vödör füle ne vágja a kezet. Opcionálisan papucs, ha valaki a tó vizéből merítene.
  • A piknikhez: pokróc, hogy még kényelmesebb legyen beszélgetés közben heverni a fűben.
  • A vacsorához: batyus, megosztós vacsora a koncepció. Mindenki hoz magával körülbelül egy főre elegendő finomságot, aztán az este folyamán jöhet a kóstolás és a cserebere!
  • A hangulathoz: Ha van otthon könnyen hordozható hangszer (gitár, furulya, ritmushangszer, ukulele), jöhet, hátha elindul egy kis örömzenélés is a csillagos ég alatt!

A részvétel teljesen ingyenes, a regisztráció nem kötelező, de ha valaki szeretné segíteni a Világeleje közösség munkáját a logisztikában, jelezze részvételi szándékát EZEN az űrlapon.

Tegyünk együtt Budakalász zöld jövőjéért, majd ünnepeljük meg a munkát egy jó beszélgetéssel és finom falatokkal!
Találkozzunk szerdán a Halőrháznál!

Forrás és fotó: Világeleje – Szentendrei járás