Czinke Zsuzsanna képviselőjelölt
4.sz választókörzet

Czinke Zsuzsanna vagyok, kulturális menedzserként a kultúra- és filmforgalmazás területein tevékenykedem, nyolc éve élek Budakalászon.
A település természeti adottságai magukkal ragadtak, amikor ideérkeztünk. Tavak, parkok, a Duna, a Kevély. A Kalász Suli, a Faluház és a kiváló Zeneiskola közösségeihez kapcsolódva egyre erősebben kötődtünk a városhoz és ismertük meg a problémáit is.
A Lupa-tó eladásakor fordult figyelmem először a kalászi közügyek felé. Ezt követte a Kolónia épületének elbontása, mely sok kalászi család lakhatását nehezítette meg és ez hívta fel a figyelmemet a szociálisan nehéz élethelyzetben lévők problémáira. Az elmúlt években igyekeztem érdekeiket képviselni, akár a hivatallal szemben jelentkező problémás ügyeikben számukra segítséget nyújtani. Fontosnak tartom a jelenlegi szociális rendelet módosítását és az önkormányzat jelenlegi lakáspolitikai koncepciójának átalakítását.
Egyéb közösségi tevékenységeim során részt vettem a független Számoljuk Együtt (Magyar Európai Nők Egyesülete) önkéntes szavatszámlálók munkájában, valamint a környező települések civil szervezeteivel való együttműködésben.
Mielőbbi, határozott fellépést szeretnék elérni a várost, ezen belül az Ófalut különösen fojtogató forgalom, lég- és zajszennyezés megszüntetésére. Azonnali, összefogó cselekvésre van szükség az elkerülő utak, az M0 mielőbbi továbbépítéséért. Mindemellett pedig új környezetvédelmi programra is szüksége van a városnak.
A 2011 Egyesület alapítójaként hiszem, hogy a lakossággal közösen egy új, együttműködő, a közösségi vagyont megbecsülő és a közösségi érdekeket szem előtt tartó alternatívát kínálhatunk Budakalász élhetőbb jövője érdekében.

A 4. sz. választókörzet programpontjai

  • Ófalu Védelmi Program a lakosságot érő lég- és zajszennyezés mielőbbi csökkentése érdekében (akkreditált levegő- és zajszennyezés mérések, cselekvési program kidolgozása az Ófalun áthaladó aránytalan gépjárműforgalom szabályozására),
  • A százéves védett épületek átfogó felújítási-tervének elindítása,
  • Új lakáspolitikai koncepció, különös tekintettel a szociális bérlakásokra,
  • Budai úti csatornahálózaton szennyvíz elöntések megszűntetése,
  • A Budai út HÉV felőli oldalán belátható és biztonságos autókihajtás biztosítása,
  • Ivókutak visszaállítása,
  • Csapadékelvezetés kivitelezések felülvizsgálata,
  • Akadálymentes polgármesteri hivatal (nagykapu újranyitása),
  • Akadálymentes HÉV-megállók (rámpákkal),
  • Kisebb utcákat terhelő járműforgalom szabályozása, behajtási korlátozásokkal és ellenőrzéssel,
  • Felsővár utca és Kálvária utca forgalomtechnikai átszervezése a biztonságos gyalogos és autós közlekedés érdekében.

A 4. sz. választókörzet térképe