Bemutatkozó látogatás az (al)polgármesternél
Amikor napokkal ezelőtt bejelentkeztünk Rogán László fogadóórájára, arra készültünk, hogy frissen alakult egyesületünk céljait bemutatjuk, felajánljuk közreműködésünket a fontos helyi ügyekben, és a Helyi Építési Szabályzat módosításával kapcsolatos javaslatainkat előadjuk.
Másfél órával a megbeszélt időpont előtt az asszisztense jelezte, hogy a polgármesteri fogadóóra sajnos elmarad, csak Krepárt Tamással tudnánk találkozni, ha akarunk. Mivel a legközelebbi alkalom csak két hét múlva lett volna, inkább elmentünk és bő másfél órát töltöttünk az alpolgármester úr irodájában.
Bemutatkoztunk, elmondtuk, milyen szándékkal alakítottuk meg egyesületünket, beszéltünk céljainkról és a közérdek fontosságáról, de ennek nem sok foganatja volt. Krepárt úr maradt a saját előzetes véleményénél, hogy politikai csoportosulás vagyunk, látszott, nincs hozzászokva az egyenlő felek között zajló beszélgetésekhez. Támadóan, néha személyeskedve sulykolta a mondatait, vagy flegma sértődöttséggel reagált. A közérdek kifejezés részünkről többször is elhangzott a beszélgetésen, ő pedig többször is emlegette, hogy hányan is szoktak bemenni hozzá, hogy az általa egyébként szentnek tartott magántulajdonok hasznosításával kapcsolatos igényeiket előadják.
A “lazultak vagy inkább szigorodtak a Kevély alatti építési szabályok” illetve a “hogyan lehet szigorításnak nevezni a kötelező zöldterület arány 60-ról 50 százalékra csökkentését” a legtöbbünk számára egyértelmű megítélése ügyében sajnos nem jutottunk előbbre, az idő előrehaladtával inkább átvetettük vele a polgármesternek írt levelünket, melyben röviden leírtuk, mit is szeretnénk.
Egy hozadéka viszont biztosan volt a találkozónak, az önkormányzat vezetői láthatták, vannak lokálpatrióta lakosok, akiknek fontos, hogy mi történik Kalászon.